6. rész -Kétségek és kérdések

-RICKEY!!! -kiált Betty.
-Mi? -fordul meg. De már késő. Az éhes tömeg kevesebb, mint egy méterre van tőle, ekkor az egyikük a ledöbbent fiúra veti magát. Pár másodperc múlva már csak az aszfalton pihenő vérfoltok és tetemdarabok maradnak utána.
-Úr isten... -mondja Pattie lassú hátrálás közben. Betty csak ámulva néz, majd futáshoz rántja barátnőjét.
-Pattie!!! Fussunk!
-...Ez a tökéletes sztori! -mondja, majd levágja a földre a táskáját, és kihúzza belőle piros noteszát.
-Mi? -kérdez vissza ingerülten Betty.
Pattie hol a notesz sorait, hol az éhes, hét zombit nézi, közben pom-pom-os tollával jegyzetel. Telefonjával gyorsan elsüt egy képet, majd megint írna, de Betty elrántja, ugyanis már alig másfél méter van a zombik és köztük. A jegyzetfüzet kiesik kezéből, és az úton landol.
-Pattie!!! -Betty felkapja táskáját, és futáshoz rántja barátnőjét.
Pattie még visszanyúl a füzetéért, majd együtt menekülnek a zombik elől.
Pár sarokkal arrébb, az éhes tömeg már lemarad.
-Most hova? -kérdezi Pattie lihegve.
-Zackhez! -válaszolja levegőért kapkodva Betty.
-Oké...
Az adrenalintól tovább futnak.
Mindkettőjük fejében kérdések cikáznak.

„Ezek mik? Valóság, vagy csak néhány... de nem, hisz megették Rickeyt. És ő? ...Tényleg megették? Neki nem volt semmi bűne, és így kellett... meghalnia? Egyáltalán mi történt? És most mi lesz? Ha többen lesznek? Mit fogunk csinálni? Kire számíthatunk, hisz addig senki nem hiszi el, míg nem látja a saját szemével... de addigra késő lesz. És Zack? Egyáltalán életben van még? És ha igen, tud majd segíteni, vagy csak ront a helyzeten? ...Mik ezek?! Hisz zombik nem... vagy igen...? Egyáltalán megérjük a a holnapot...?”

„Miért?”

Kínos csend kíséretében kocognak az utcán. Az őszi napot komor viharfelhők takarják el a kíváncsi szemek elől. A hűvös szél megbolygatja az út szélén árván álldogáló akácfákat. A páros lassan fáradni kezd, már csak sétálnak. Esőillat járkál az utcákon. A házak függönyei behúzva, néhány tájékozottabb személynél belécezettek. A nap elől már elvonultak a felhők, gyenge fényében lassan kúszik tovább a szürke égen. A negyedben, ahol járnak, már díszesebb házak, nagyobb telkek sorakoznak, a frissen nyírt gyep illata cirógatja orrukat. Az egyik, hófehér falú háznál befordulnak. Egy rövid lépcső vezet a sötétbarnára festett bükkfa ajtóhoz. Félelemmel tele, bizonytalanul állnak a bejárat előtt.
-...Kopogj be! -suttogja Betty elcsukló hangon. Pattie remegő kézzel nyújtja kezét az aranyozott kopogtatóhoz, mely egy büszke oroszlánt ábrázol. Megmarkolja a díszes gyűrűt, mely halk nyikorgással mozdul el. Még mindig habozik, majd halkan megszólal.
-És ha... -de itt elcsuklik a hangja. Betty biccent felé.
Pattie nagyot sóhajt, majd bekopog.
A gyenge ütés hangja halkan visszhangzik az előszobában. Válasz nem érkezik.
Betty ökölbe szorítja kezét, és erősen megütögeti az ajtót.
-Hé! -szól rá barátnője.
-De te úgy kopogtál, hogy ha még itthon is van, nem ha...
Ekkor lassú lépések hangját hallják meg a szomszédos szobából. A padlót borító falécek halkan nyikorognak. A rejtélyes alak hangosan csoszogva lépked feléjük. Betty és Pattie szíve hevesen ver, lélegzetüket visszafogva, idegesen ácsorognak az ajtó előtt. Az előszobába átérve a csoszogást kulcszörrenés váltja le. A zár fordul, a kilincs leereszkedik, az ajtó kitárul.
És ott áll mögötte...
Zack. Pizsiben. Mikrofonos fejhallgatóval.
-Örülnek, ha máskor használnád a kulcsodat, mert tököm tele van azzal, hogy én kockulok, te meg itt csicskáztatsz, hogy nyissam ki ezt a rohadt ajtót, közbe meg nálad van az a redvás kulcs, szóval örülnék, ha nem basztatnál! Jah, és amúgy van csengő!
Betty és Pattie szívéről hatalmas kő esik le Zack láttán, hisz ebben a helyzetben csak rá számíthatnak.
Elindulnak a házba, most már érzik az otthon biztonságának melegét.
-És akkor hogyan hallottál meg minket, ha a fejeden volt a fejhallgató? -kérdezi Betty, miközben
Zack megfordul, és diszkrét válasszal látja el.
-Hugyáltam.
-...Okéé -mondja megszeppenve.
Levetik magukról az iskolatáskát, melytől már elzsibbadt a válluk, és belekezdenek a kérdésekbe,
-... És nem láttál mostanában... nem is tudom, mondjuk... érdekes dolgokat? -Pattie követi bátyját a konyhába.
-Ha az érdekes alatt azt érted, hogy Mrs. Yessina tangában táncol egy unikornis hátán a főúti büfében, szerintem csak álmodtam -mondja Zack, miközben a hűtőből kikeres három dobozos kólát. Egyet Pattienak dob, egyet az asztalra rak, egyet magánál tart.
-Nem, nem erre gondoltam... -mondja húga, miközben hüvelykujjával letörli a párát a dobozról, majd leül az egyik székre a konyhával egybenyitott ebédlőben.
-Akkor mire? -a doboz a nyitástól hangosan szisszen kezében, majd miután lecsillapodott, Zack nagyot kortyol üdítőjéből.
-Hát... különös lényekre, amik hasonlítanak az emberekre...
-Még mindig nem tudom, hogy mire gondolsz -mondja, majd megint inni kezd. Ekkor Betty jelenik meg, a garázshoz levezető ajtó mögül.
-Jaj, baszki, zombikat láttunk!
Zack kiköpi a szájában lévő kólát, mely nagy felhőként terült el a padlón.
-Igen, igen... de te törlöd fel, kapitány -mutat a földön díszelgő fekete tócsára.
-Zombikat?! -törli meg a száját Zack- ...Jah ez csak egy poén? Mert beszartam!
-Nem, miért lenne poén?
-Há jaja! Amúgy mióta tartotok fegyvereket a garázsban?
-De zombik nem léteznek!
-Én nem tudtam róla!
-Milyen fegyverek??
-Tényleg láttuk őket!
-Na jó, csillapodjatok lefele! -kiált Betty. Eluralkodik a kínos csend a szobában.
-Van egy kólád az asztalon -mondja Pattie, majd az ő üdítőjéért nyúl.
-Mutasd meg neki a képeket, amiket csináltál!...-mondja Betty, majd egyben lehúzza a végony fémdoboz tartalmát.
Zack sokkos fejjel ül le a kanapéra. Fejét szorítva várja húgát, ki félve keresi ki a fényképet  telefonjáról. Mikor a kijelzőn megjelenik a hét furcsaság, szívében újraéled a félelem, és érzi: ezzel még nincs vége.
Félve nyújtja testvére kezébe a készüléket, aki kíváncsian néz előbb húgára, majd a telefonra. Arckifejezése elváltozik, felugrik a kanapé tetejére és elordítja magát.
-MI A SZENT SZAR???!