Betty felpattan az ágyból, és talán egész élete leggyorsabb akrobatikus mozdulatsorával mindössze 5 perc alatt indulásra készen van. Egy szakadt farmer rövidnadrágot vesz fel egy laza pólóval és egy tornacsukával. Felkapja a narancssárga sulis hátizsákját, és fénysebességgel száguld a buszmegálló fele, ahol Pattie idegesen nyomkodja a telefonját. Ő egy hosszúnadrágban, száratlan tornacipőben és egy trikóban várja. Unalmában felnéz, majd meglátja a hülye arcokat vágó, felé szaladó barátnőjét. Elteszi a fehér telefonját a színes oldaltáskájába, majd ölelésre nyújtja a karját.
-Pattieeeee!
-Bettyyy!!
Megölelik egymást, majd folytatják a beszélgetést.
-Annyira tudtam, hogy megint elkésel az első sulinapon! Ismerlek annyira...
-Persze, ho-hogy ismersz! Hés akkor leheth, hogy arrah ish emlékszelh, hogy lezártákh ezt azh utat, ésh itt nem járh, most a buszh...-Betty lihegve tud csak beszélni.
Pattie körbenéz az üresen kongó buszmegállóban, majd megfordul és futásnak ered.
-Siessünk!
Betty 'are you f*cking kidding me?' fejet vágva követi, de inkább csak kocogva, mint hogy futva.
Valami univerzumi erő hatására 10 perccel csöngetés előtt értek be, mely pont elegendő idő az első órára való felkészülésre, vagy a haverokkal való beszélgetésre. Egyértelmű döntés. Az első óra valamiért természetesen történelem. Mert mi más. Tanári logika, ha már vége van a nyárnak, kezdjük egy uncsi órával az első szeptemberi hétfőt, vegyük el a diákok kedvét a tanulástól már az első napon. Vagy talán elvárás, hogy ezen egyik legunalmasabb 45 percben figyeljen az ember? Hát igen, a tanári elképzelés szerint még mindig fogócskázunk a szünetekben, ahelyett, hogy rágógumival, csúzligumival, tízóraival és megoldott matekházival kereskednénk. Hát persze, tök logikus...
A folyosó tökéletes helyszín a nyári emlékek felpezsdítésére, valamint az elhalt, tavalyi ismeretségek megújítására. Persze sokan csak ácsorognak, mint a zombik, és visszakívánják az édes nyarat. Az a vicces, hogy még a tanárok is bánkódva sétálnak fel és alá, alá és fel a kis motyójukkal, vagy éppen a köteg, június elején ki nem adott dolgozatokkal és füzetekkel. Néha váltanak pár mondatot sutyiban, mutogatnak egy kicsit, majd tovább mennek. Mint a titkos ügynökök. Kivéve néhány feltűnési viszketegségű tanár, akik végignyargalnak a folyosó közepén, mint a vadlovak, ha rajtakapnak valamin, nem kulturáltan odamennek hozzád és mondják, hogy 'fejjezzedmánbe', hanem eget rengető hangon, 3.5 méterről rád ordítanak, de úgy, hogy még a három éve lepucolt ablakok is beleremegnek.
Mint tudjuk, minden suliban vannak társadalmi rétegek. Nálunk a legfelsők a sportoló fiúk és a plázacicák. Eggyel lejjebb a közepesen tanuló, normális életet élő személyek, melyek néha az előbb említettek tűzkeresztébe kerülnek. Még alattuk a stréberek és a kockák, szebben az túlzottan intelligens testület és a sci-fi és elektronikai termék kedvelő had. Hát ugye, így mennyivel szebb? De lehetne még sok minden, úgy is mindenki egyre gondol... És hogy ezek közül melyikben helyezkedik el Pattie és Betty? Sehol. Ha a társadalmi rétegek lennének a galaxisok színei, ők csak ott repkednek a cosmosban... És hogy miért? Pattie jó tanuló, de nem stréber. Betty szeret kockulni, de nem kocka. Nem vágynak normális életre, mint a "középsősök", és nem annyira menők, mint a fentiek. Ugyan a sportoló fiúk címmel nevezett réteggel jól kijönnek, a velük szomszédos plázacicákkal már nem annyira. Így hát tudjuk, hogy a rétegek vonalai nem szikla-szilárdak, mert nem csak rajtuk kívül, de közöttük is helyezkednek el élőlények. Nem, nem az osztályhörcsögre, Stevere gondoltam, hanem a furcsábbnál furcsább jellemű tanulókra, mint például Rickey, a vékony hangú vészmadár a suliban (nem, nem madár), aki minden nap a világvégéről számol be. Mint például most is.
-TEGNAP ZOMBIKAT LÁTTAK!! A fő útnál!! Az újság is írt róla!!!
Jah, igen, még egy kitérő. A sulinak van egy újsága, a Willow's Days. Eleinte csak és kizárólag suliújság volt, de a '90-es években annyira felkapott lett, hogy nagyobb számban kezdték nyomni, és elhordták az egész városba. Eleinte előfizetős volt, mostanában viszont már csak az újságárusnál lehet kapni. Az olvasottság már nagyon leesett, próbálnak minél több szaftos hírt összeszedni, de ez egyre nehezebb. És ami a lényeg: a lapnak Pattie a diák-főszerkesztője.
Rickey ordítva szaladt végig a folyosón, továbbra is azt kiabálva, hogy 'ZOMBIK!!!' Mindenki nézett rá, mint egy cirkuszi leopárdfókára, néhányan figyelmen kívül hagyták (pl. a plázacicák hada, akik a tegnapi 'szjupercukiangolpasis' koncertól beszélnek). Megállítani persze még a tanároknak se jut eszébe. Pattie a fejét fogja, Betty pedig, amikor Rickey odaér hozzájuk, megfogja a vállát, majd elkezdi lenyugtatni.
-Rickey. Zombik nem léteznek. Nem voltak, nem is lesznek. Te pedig már rohadtul idegesítesz minket. Egy szó mint száz, nyugodj le, és induljál meg a terem felé, úgy is mindjárt becsöngetnek-miközben beszél, mindenki síri csöndben figyeli az eseményeket. Betty lazán megpofozgatja az arcát, majd megfordítja és útjára löki. A beszéd újra elindul, közben csöngetnek. Néhányan a terembe sietnek, a többiek, mint mi sem történt volna, állnak tovább a folyosón. Rickey drámaian megfordul, majd mindenkire nézve folytatja a históriáját.
-Most még nevettek rajtam, de majd meglátjátok, kinek lesz igaza! Az apokalipszisra csak én leszek felkészülve!!!-mondja, majd Supermen-ökölfeltartással, futva távozik a légtérből.
-Ez meg mit szívott?-kérdezi Pattie.
-Héliumot...-válaszolja Betty.
-És kész, mehet fel a Youtube-ra!-mondja Berry, majd nevetve mutogatja a legújabb kiadású telóját. Berry a pin-pong csapat "sztárja", ha úgy tetszik.
Ekkor, a lehető legeslegjobb pillanatban betoppan Mrs. Yessenia, az igazgató. Na, ő például a nagyhangúak közé tartozik.
-Mit csinálnak még itt?? Most azonnal húzzanak be a terembe!!-Mrs. Yessenia próbál szlengesen beszélni, ami a negyven évesekhez méltó megjelenéséhez abszolút nem illik.
Az ő hangjára természetesen mindenki behúzza fülét-farkát (nem gondolunk rosszra), és mint amikor viszik a rabszolgákat a piacra, olyan tempóban és lelkesedéssel ömlenek be a terembe. Hát újra itt vagyunk a suliban...
